Szemed sötétje
mango 2005.07.16. 14:36
(Neked...)
Ma a görögkék ég a kirakatüvegen dühödten ragyogott, pattogzott a fény amint eszembe csapódott: két tenyered árnyékába simulva olyan vagyok, mintha templomtorony villogna egy szakadékban, ahol hajtűkanyarok simulnak bele a poros országútba…
A szél dúdolva suhant át a parkon, már megnyúltak az ólomszín árnyak; lebegő lánggal felemésztve fényes, őszi ékeit a bőkezű világnak… most is, mint mindig, szemed sötétje kísért; ahová tudok, oda gondolatban mindig jelet vések: érzékeny mérlegen egyensúlyt tanulva őrzöm pillantásod, mint kincsekkel teli dobozt egy ódon, mohos fal tövében.
Hiányzol hogy örömöt sóhajts és dalt zümmögj, mint a kaptár, virág nyíljon, melynek kelyhében megbújhat sok elsuttogott, halk imánk… és ma láttam, hogy a téren egy plakáton már novembert hirdet a naptár… ekkor eleredt a vérmeleg eső mely könnycseppeket rajzolt az arcomra,- és fájt éreznem, hogy kutatva nézett rám egy kék szem, mely idegen,- de szemem lehunytam és elképzeltem hogy úgy nézzen rám, ahogy senki más, csak te nézhetsz engem.
|