(Neked...)

A ma este ezer emléket dajkál,
sok a szomjas kérdés mit
elvermelek mélyen,
hiába csitít a langyos, szikra éjjel,
mégis árnyékba bújtat most a kétely…
és míg a Dunába csillagok csorognak, és
nehéz fellegekbe bomlik szemednek sötétje,
a barna pillanat szótlanságot
lakatol a számra,
és bennem valami gyönyörű kegyelem ébred.
Pedig ma fájt a nappal,
és most is fáj, - nem tért nyugovóra:
nagy, lázas betűket firkál a szél a porba,
a hetyke szellő lágyan odébb tolja
könnyű vétkeimet, - s nézd…
már éjjel három óra.
Hallgatag ülök, az éj a fák között motoz,
- távolról felsír egy sziréna: tűz van?
vagy valaki most készül születni? ki tudja? - ,
majd feketével pettyez a csönd megint,
lila bólogatás az orgonák sora;
…most apró nesz fülel,
- és mint Te, mikor búcsúzol tőlem…, -
a májusi hajnal puhán átölel.