Képeslap egy barátomhoz
mango 2005.07.16. 14:45
(N.-nek)
Ma valahogy idevetődött az elmúlás árnya, nesztelen jött, szinte lebegett…, - szerda van és kicsit hideg, a fenyves eldajkálja kósza lépteimet. Ha most kérdezel, így felelek: lelkem kisimítva, - muszáj így lennie, hogy ezeket a napokat kibírja úgy, mintha a holnap lenne hátralévő életem első napja… kék szemed akár a hófehér papírra cseppenő indigókék tinta, kutatja az enyémet : kék a zöldbe kapaszkodva. Ma már tudom, az a legszebb emlék, amire csak a szív képes, de nem bír visszaemlékezni az elméd: … s az is csak annyit tud róla, hogy boldog volt akkor az az óra, - tudod, nekünk egyforma a létünk : volt egy aranyunk, - elgurult, s mi élünk... lásd, lelked hiába sír dalolva, ajkad íve elhajlik egy rebbenő mosolyra.
|