Este, hat óra
mango 2005.07.16. 14:56
(Neked...)
A január esti hat óra már sötét és tömör, szélcsíkos a Duna, rázuhan a ködbe vesző vízre a margitszigeti fák furcsa illata. Ha néha belehallgatok a szélbe, belerombol csendes, meghitt zenémbe a gondolat: még nem tudom igazán elhinni, pedig érzem, hogy az időm fogy, túlnő rajtam és elhalad, minden csak törött tükördarab, és a fény hiába erőlködik, hogy kimentsen belőlem valamit: munkája meddő marad...- csak szótlan nézek az egészre, nincs már időm a holnapokra, melyeknek már nem leszek része.
A szó elgurul, akár a gyöngy, és a lángszínű reggeleknek vége.
Sem télen, sem ősszel, nem jövök a májusi esőkkel, nekem eltűnik a nyár is ezután, hiába áttetszően-üveg a fal, s Te ott vársz a másik oldalán, - előlem minden szétszalad, továbbfodroz a Dunán a hab, és én hasztalan bánom, de a sárga víz, bizony, elsimul utánam, szíjas szelek majd por-tölcsért forognak, csobban a lusta folyó a roppant ég alatt; látom előttem kanyarogni a gyatra, utolsó utat, többet nem szólok, - megáll az akarat. Deres fű hímzi az elárvult mezőt, lásd eljött a nap, mit széjjelzúzni örök nyűgömet, nekem küldtek az idők. Engem már senki sem keres. Fogy az időm. Siess.
|